"G. B. Shaw darabjának címéről kapta nevét az önmagát beteljesítő jóslat, amely körülbelül azt jelenti, hogy mások ránk sugárzott jó vagy rossz elvárását könnyen valóra válthatjuk. A jelenség az élet minden színterén megvalósulhat, de leggyakrabban talán az iskolában vizsgálták a pszichológusok. Ha egy tanárnak az a véleménye a diákról, hogy buta és meg fog bukni, azzal megsokszorozza a jóslat valóra váltásának esélyét, hiszen a gyerek ezen "követelménynek" megfelelően alakítja majd iskolai pályafutását. Ha viszont a tanár azt gondolja, hogy a tanuló csillogó szellem, azzal szárnyakat adhat neki. A hatás tehát lehet konstruktív, de kiválóan igazolható vele mindenféle diszkrimináció is. Nézzük az amerikai kisebbségek példáját: az állam rossz hírű iskolába járatta őket, mondván, hogy nem eléggé intelligensek, majd évtizedek múlva pöffeszkedően mutogatott a különféle tesztekben elért rossz teljesítményükre: lám, mi megmondtuk." /Éva Magazin decemberi számának egyik cikke/
Az önbeteljesítő jóslatok hallatán biztos mindenkinek számos példa eszébe jut a saját életéből, amikor előszeretettel hangoztatta, vagy épp csalódottan hallgatta a "Na én megmondtam..." kezdetű mondatokat. Mert az elvárások, vonatkozzanak akár személyre, szituációra vagy eseményre, mindenhol ott vannak és valóságot teremtenek.
Ez a hatás gyerekeknél még kifejezettebb, mert ők sokkal jobban a környezetre, és annak jelzéseire vannak utalva. Ők folyamatosan a környezetük elvárásait lesik és teljesítik, hiszen ez által sajátítják el az élethez szükséges képességeket. Ha azonban a környezet destruktív és irreális elvárásokat támaszt, akkor a gyerekek beleragadhatnak egy ördögi körbe, mely negatív énképhez vezet, és ezt későbbi felnőtt életükre is átörökítik. Később pedig csak nagyon nehezen tudnak kitörni ebből és csak néhányuknak sikerül megfelelő védekező stratégiákat kiépíteniük a kártékony, befolyásoló környezet ellen. Az elvárásokat azonabn leggyakrabban - sajnos - saját szeretteink támasztják felénk, ezért rájuk jobban is hallgatunk. Így az általuk kifejezett elvárások még erősebb hatással lesznek ránk.
A Pygmalion-effektus megmutatkozik a diszkrimináció esetén is. A fenti példa kapcsán érdemes elgondolkodnunk a mi cigányainkról és a hozzájuk fűződő sztereotípiáikról is. Mert a sztereotípiák, előítéletek valójában elvárások, amik ugyanezen elv alapján műkdönek. Ráadásul az elvárásokat támasztó személy észlelése is beszűkül és hajlamos lesz azokat a jeleket észrevenni és felerősíteni, amelyek a hipotéziseit alátámasztják, miközben figyelmen kívül hagy egyéb tulajdonságokat...
Viszont ne felejtsük el, hogy a Pygmalion-effektus konstruktív is lehet. Egyszerű, de működő megoldásnak tűnhet, ha a negatív elvárásokat kicseréljük pozitívra, akkor is, ha ezek az adott pillanatban irreálisnak tűnnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése